Rólunk

Mi egy olyan vidám csapat vagyunk, akik imádják, amit csinálnak. Na, jó azért előfordul, hogy a ruhamosásért, mosogatásért nincs akkora harc 🙂 , de a túráinkat szívvel lélekkel vezetjük.
Ezt a céget nem titkoltan csupa önzésből, azért hoztuk létre, hogy minél többet lehessünk a természetben, legyen az vadvízen, két keréken, a hegyek között, vagy a levegőben. De még ennél is önzőbb módon szeretjük magunk körül a boldog embereket, az olyanokat, akik átélik ugyanazokat az élményeket, amiket hétről-hétre megosztunk velük. 🙂
Csapatunk alapvetően két részre osztható, vannak, akik hivatásból választották a túravezetést, (már óvodás korukban is szerettek a kádban pancsolni) és vannak, akik csupán megszállottságból, a sport szeretete a jó hangulat miatt csatlakoztak hozzánk, és váltak csapatunk tagjaivá. Amellett, hogy vendégeinkkel szeretünk játszani, mókázni, komolyan vesszük a munkánkat, odafigyelünk vendégeink biztonságára, kényelmére. Mindannyiunk számára szenvedéllyé vált az evezés, Európa legkülönbözőbb folyóin eveztünk már, aminek hatására lelkesedésünk csak egyre fokozódott, mivel imádunk felfedezni újabb és újabb helyeket.
Túráink során nagy hangsúlyt fektetünk a biztonságra, a megfelelő felszerelésen kívül alapos, mindenre kiterjedő biztonsági oktatást tartunk minden egyes túra előtt. Az evezések során két-három kétszemélyes gumikenura (ún. trekkre) egy túravezető jut, így túravezetőink maximálisan gondoskodni tudnak a hatfős csoportok biztonságáról és zavartalan élményéről. Outdoor csapatépítő programjaink, kalandtúráink kialakításakor főként a közös élményre helyezzük a hangsúlyt. Ahhoz, hogy az átélt élmény hozzájárulhasson a csapat fejlődéséhez és támogatni tudja a szervezeti célok elérését, a programelemek összeállításának folyamatában elsődleges helyen szerepelnek az Önök által megfogalmazott igények.
Csapatunk

Kitshi
túravezető
Foglalkozás:
Kárszakértő
Képzettség:
Inline-Raft Guide 4 minősítés

Vrana
túravezető
túravezető
Tamás (Vranek) végigjárta fél Európát, dolgozott túravezetőként Olaszországban és Belgiumban. 1996 óta vadvízi kajakozik, a vadvízi élet egyik legismertebb arca Magyarországon. Mellesleg nemzetközi vízi mentő, IRF 5 túravezető, Jiujicu mester, és
két évet dolgozott Chilében a Trancura cégnél, ahol talán a legkeményebb tapasztalatait gyűjtötte be. Számtalan 5-ös folyókanyont megevezett, köztük Chilében a híres Futaleufut.
Imádja a tengert, a Görög és a Horvátországi öblök minden kis zegzugába bekukucskált, minden szigetet körbe evezett.

Jácint
vadvízi túravezető
Jácint sokoldalú, érdekes ember. Igazi erdőjáró, vízen járó, felfedező, ő az, aki nem csak mondja, hanem meg is csinálja. Bármit szívesen felkutat, utánamegy, felderít, felépít, bemászik. Az év nagy részét a vízen tölti, és amikor csak teheti, kint van a természetben. Otthon érzi magát a tengerektől az “üveghegyek” csúcsáig, Kedveli a kihívásokat, tapasztalt erdőjáró, mindig letér a kijelölt útról, hogy újabb ösvényeket fedezzen fel. De szívesen mászik hegyre vagy ereszkedik a föld gyomrába. Őszinte higgadtsággal, türelemmel keres megoldást minden felmerülő problémára. Szívesen ül kajakban tengeren és vadvízen, de síkvízen is. Kenuban is megüli a helyét. Nagy barátja az állatoknak, növényeknek. Egyszer gondolt egyet és végig gyalogolt a spanyol óceánparton Franciaországtól Spanyolország legnyugatabbi pontjáig. Érdekli a Bushcraft, a kenu Freestyle, de évről évre bővíti ismereteit. Legszívesebben Polihisztor lenne. Vadvízi IRF vizsgával, síkvízi és gyalogos bronzjelvényes túravezetői, BLS AED és BCB elsősegély képesítéssel is rendelkezik.

Robi
vadvízi túravezető
Vidám színes egyéniség. mindig jókedvet csinál. Gumikajakban köröz a csapat körül, hogy bármikor segíteni tudjon, ha valaki bizonytalan vagy csak tétova. Hangos biztató szavait érdemes megfogadni, még akkor is ha épp a hideg vízbe merülésre biztat. Nagy rutinnal rendelkezik, hogy mivel lehet még élvezetesebbé tenni egy kalandos evezést.
A vadvíz kihívásai mellett megméretteti magát a via ferratákon, az erdei ösvényeken, vagy a tenger hullámain, de integethetsz neki, mikor a chopperjének a nyergében csapatja.

Dani
vadvízi túravezető
Gyermekkora óta sportol, legjobban a hegyvidéken érzi otthon magát. Sziklákon és a vadvízen egyaránt helytáll, vendégeink épségére mindig vigyáz. Az egyetemi évei alatt kezdte járni a világot. Rekreációszervező és egészségfejlesztő szakosként egyre több téma keltette fel az érdeklődését, mint például az outdoor sportok, túrázás, sziklamászás, falmászás, síkvízi és vadvízi evezés. 3 éven keresztül az egyetemi sárkányhajó csapat tagja volt Pécsett, több országos versenyen helyt állt. Dani gyakornokként kezdte nálunk, de mára a hobbija a lett a munkája, mellette szeret sziklát mászni, túrázni és kalandot keresni, szabadidejében animátorkodik és továbbképzéseken vesz részt.

Dávid
ügyvezető
Foglalkozás:
Ügyvezető
Hobbik:
Wakeboard, kite
Magamról:
Mindig vonzottak a kihívások és az extrém sportok. Évekkel ezelőtt támad az az ötletem, hogy indítani kellene egy vállalkozást, ami lehetőséget ad az embereknek, hogy - akár csak egy hétvége erejéig is, de - kilépjenek a mindennapi "rutinból", kipróbálhassák magukat és olyan élményeket szerezzenek, amikre mindig jó szívvel emlékeznek.